Sajnos az idei már a második olyan március 15., amit nem tudunk a szokott módon megünnepelni. Pedig ha megkérdezik a magyar embereket, hogy melyik a számukra legkedvesebb nemzeti ünnepünk, nagy többségük bizonyára ezt a napot mondaná.
A történészek szerint ha nem mentek volna aznap Petőfiék a Pilvax kávéházba, nem nyomtatták volna ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt, nem szabadították volna ki Táncsicsot a börtönből, azaz nem tört volna ki a forradalom Pesten, akkor is bekövetkeztek volna mindazok a visszafordíthatatlan változások, amelyek egy új rendet teremtettek Magyarországon. A történelem valóban ilyen: az idő kerekét nem lehet megállítani, s előbb- utóbb hazánk is a polgári fejlődés útjára lépett volna, Petőfiék nélkül is.
De mennyivel jobb és szívmelengetőbb nekünk magyaroknak minden tavasszal arra gondolni, hogy a lánglelkű költő és lelkes társai mit tettek! Nincs is talán olyan magyar gyerek, aki úgy nőne fel, hogy ne tudná fejből idézni: „Talpra, magyar, /Hí a haza!”, vagy ne tudná, hogy ezen a napon kokárdát tűzünk a szívünk fölé.
Lehet, hogy az idei március 15-én nem tűzzük ki a kokárdát- lakásunkat sem nagyon hagyhatjuk el, miért tűznénk? De ne feledjük: nem a kokárda teszi a magyart. Otthonainkban is csengjen fülünkben, visszhangozzék lelkünkben a dal: „Magyarnak lenni igenis jó!”
Írta: Szabóné Juhász Klára
pedagógus
4.osztályosok műsora. Felkészítő tanár: Horváth Péterné
Videó: Mike László és Mike György
